AQUASAQUA

"Nemzetközi jogvédelem alatt álló márkavédjegy"

Tel: +36 1 200 4431

A kutatásról

Posztnov Szergej Jevgenyijevics , a feltaláló, felénk szokatlan nagyságrendű tudományos kutatói háttérkapacitással vitte végbe elméletének gyakorlati megvalósítását. Az eredmények magukért beszélnek.

A folyadékok és gázok mechanikájának egyik alapvető területével, a „Határréteg elmélet”-tel kapcsolatos kutatási eredményekből kiindulva áttért a biológiára, majd az orvostudományra.


Zsenialitása abban nyilvánult meg, hogy felismerte a határrétegvíz eleven organizmusokban betöltött kulcsszerepét, sikeresen előállította az élő szervezetben megtalálható ideális minőségű határrétegvizet, és kidolgozta annak kinyerési, majd tartósítási eljárását. Mindez évtizedeket vett igénybe a CAGI, az Orosz Föderáció legkiemelkedőbb Hidrodinamikai Kutatóintézetében.

Miután megváltozott fizikai tulajdonságokkal rendelkező vízről van szó, felhasználási lehetőségei rendkívül szélesek. Sejt- és szövettenyészeteken, majd laboratóriumi állatokon, ill. főemlősökön, és később, miután abszolút veszélytelensége világossá vált, önkénteseken vizsgálták az élő szervezetre gyakorolt hatásait.

Mindenekelőtt azonban ne tévesszük szem elől a kutatási módszereket:

  • amikor fizikáról van szó, fizikai mérőműszerekkel hitelesen rögzített eredményekről beszélünk,
  • amikor biológiáról van szó, kizárólag széles körben elfogadott módszereket alkalmaztak,
  • amikor gyógyításról van szó, kizárólag az Orosz Föderáció Egészségügyi Minisztériuma által jóváhagyott eljárásokat alkalmazták.

    Az eredmények értékelése, a hipotézisek felállítása és a következtetések levonása kizárólag a hagyományos fizika, biológia, és orvostudomány keretei között történt.

A lefolytatott vizsgálatok alapján megállapították az emberekre kidolgozott fizioterápia veszélytelenségét, a határrétegvíz mellékhatástól való mentességét, valamint az élő szervezetre gyakorolt tulajdonképpeni hatásainak egész spektrumát.

A tudományos kutatásokban részt vevő szakemberek véleménye szerint a határrétegvíz jelenség további vizsgálata kulcsként szolgálhat egy sor fontos feladat megoldásához a betegségek széles spektrumának megelőzésében és gyógyításában.


Ez az egészen optimista következtetés a kutatások során szerzett hatalmas kísérleti anyagra alapozva született, ugyanis a felhalmozódott tapasztalatok új irányt szabhatnak a gyógyászati és biológiai technológiák fejlődésének. Annál is inkább, hiszen a kapott eredmények nem csak hogy nem kérdőjelezik meg a jelenleg rendelkezésre álló orvosságok és gyógyszerek arzenáljának szerepét, hanem épp ellenkezőleg, javasolják azok felhasználását. A határrétegvíz ugyanis nagyszerűen együttműködik az orvosságokkal és gyógyszerekkel, lehetővé téve a gyógyulási folyamat felgyorsulását, sőt, az idült, krónikus betegségekből való kilábalást is. Legyenek ezek krónikus szervi elváltozások, anyag-cserebetegségek, „civilizációs” ártalmak, allergia, irritáció, idült fertőzések, egyebek.

A kutatások és klinikai vizsgálatok az alábbi egészségügyi és kutató intézményekben folytak/folynak:
Orosz Egészségtudományi Akadémia N. F. Gamalei Állami Egyetem Epidemiológiai és Mikrobiológiai Tudományos Kutatóintézete, (ГУ НИИ эпидемиологии и микробиологии им. Н.Ф. Гамалеи РАМН),

Orosz Egészségtudományi Akadémia D. I. Ivanovszkij Állami Egyetem Virológiai Tudományos Kutatóintézete, (ГУ НИИ вирусологии им. Д.И. Ивановского РАМН),

Orosz Tudományos Akadémia A. N. Szefercov Ökológiai és Evolúciós Kutatóintézete, (Институте проблем экологии и эволюции имени А.Н. Северцова РАН),

Orosz Egészségtudományi Akadémia Állami Egyeteme Főemlős-egészségügyi Tudományos Kutatóintézete, (ГУ НИИ медицинской приматологии РАМН),
Roszzdrav Nemzeti Tudományos Narkológiai Központja, (Национальном научном центре наркологии Росздрава),

Orosz Egészségtudományi Akadémia I. I. Mecsnyikov Vakcina és Oltóanyag Tudományos Kutatóintézete, (НИИ вакцин и сывороток им. И.И.Мечникова РАМН),
I. M. Szecsenov Moszkvai Orvosi akadémia, (Московской медицинской академии им. И.М. Сеченова).

A fizikai tulajdonságok kutatása az alábbi intézményekben folyt:
Orosz Tudományos Akadémia Rádiótechnikai és Elektronikai Intézete (Институте радиотехники и электроники РАН),

Orosz Tudományos Akadémia A. M. Prohorov Általános Fizikai Intézete (Институте общей физики им. А.М. Прохорова РАН),

Genetikai Állami Tudományos Kutatóintézet Tudományos Központja (Научном центре ГосНИИ генетики).

Posztnov könyvének publikációkkal foglalkozó részében írja:
„Kutatási eredményeinket rendszeresen bemutatjuk mind fizikai témákkal, mind orvostudománnyal foglalkozó kongresszusokon és konferenciákon. A fizikusok hozzáállása egészen jóindulatú, az orvosoké pedig eleinte idegenkedő, ez azonban idővel érdeklődővé válik. Immár egy egész sor egészségügyi intézmény napi gyakorlatában használja a mi technológiánkat.”

  1. 2. Nemzetközi konferencia: „Az orvosi főemlőstan alapvető és alkalmazott aspektusai” 2011. 08. 8-11. Orvosi primatológiai (főemlőstani) kutatóintézet, Szocsi
    Előadás: „A citokin regulátor gének expressziójának különlegességei SV-40 hordozó majmoknál”
  2. Internationaler Kongress EURUMEDICA, Hannover, 2011. 05. 23-24.
    Előadás: „Az élő szervezet alapját jelentő víz fizikai paramétereinek aktív szabályozása és felügyelete. Biofizikai aspektusok. Az élő szervezet biofizikai modellje. A szervezet felgyorsított regenerációja intenzív sport megterhelést követően. ”

    (Active regulation and control of physical parameters of water as a basis of a living organism. Biophysical aspects. Biophysical model of a living organism. Accelerated organism restoration after an intense load in sport.)
  3. Internationaler Kongress EURUMEDICA, Hannover, 2010. 06. 3-5.
    Előadás: „Határrétegvíz és a belőle készült preparátumok– új trend a biomedicinális technológiában"

    (Boundary layer water and medicines on its basis – a new trend in Biomedical technology)
  4. 4. Tudományos szeminárium: „Élelmiszer feldolgozás folyamatainak intenzifikálása és automatizálása” Alkalmazott biotechnológia, Moszkvai Tudomány Egyetem, 2009. 09. 30. №835 ülése.
    Előadás: „A határrétegvíz és a belőle készített preparátumok.”
  5. 5. Nemzetközi kongresszus: „Gyenge és közepes mezők és sugárzások a biológiában és a medicinában”
    Szentpétervár, 2009. 06.29-07.03.
    Előadás: „Határrétegvíz és a belőle készült preparátumok – új trend a biomedicinális technológiában”
  6. 15. Oroszországi Szimpózium nemzetközi résztvevőkkel „Milliméteres nagyságrendű hullámok az orvostudományban és a biológiában” Moszkva, 2009. 05. 25-27.
    Plenáris előadás: „A határrétegvíz biológiai aktivitása”
  7. 5. Moszkvai Nemzetközi Kongresszus „Biotechnológia: a fejlődés helyzete és perspektívái” Moszkva, 2009. 03. 16-20.
    „Új gyógyászati készítmények” szekció.
    Előadás: „A határrétegvíz és az abból előállított készítmények – új irány a biomedicína technológiája terén”
    „A határrétegvíz szokatlan tulajdonságai” szekció.
  8. Moszkvai Műszaki-fizikai Intézet.
    Konferencia, „Fizikai medicína” szekció, Moszkva, 2009. 01. 29.
    Előadás: „A határrétegvíz és az abból előállított készítmények – új irány a biomedicína technológiája terén”
  9. Összoroszországi könnyűatlétikai konferencia, Moszkva, 2008. 12. 3-4.
    Előadás: „A szervezet funkcionális képességeinek fokozása biológiai eszközökkel, melyek felgyorsítják a regenerációs folyamatokat a sportban”
  10. Orosz Tudományos Akadémia Rádiótechnikai és Elektronikai Intézete, Tudománytechnikai szeminárium, Moszkva, 2008 11. 11.
    Előadás: „A határrétegvíz, fizikai vonatkozások, kísérleti adatok, az élő szervezet biofizikai modellje”
  11. 6. Nemzetközi tudomány-technikai kongresszus „Az ember extrém körülmények között: az emberi faktor és a professzionális egészség”, Oroszországi repülő-űrhajós, tengeri, extrém és ökológiai medicinák társaság, Moszkva, 2008. 10. 13-17.
    Előadás: „A határrétegvíz, új termék – szabályozó, immunmoduláns és antivirális hatással”
  12. Internationaler Kongress EURUMEDICA, Hannover, 2008 06. 5–12.
    Előadás: „A határrétegvíz antivirális és antiproliferáns hatása”
  13. 9. Nemzetközi fórum „A XXI század kiemelkedő technológiái”, „Expocentrum”, Moszkva, 2008. 04. 22-25.
    Előadás: „A határrétegvíz alapuló újszerű megközelítés a biotechnológiában”
  14. Nemzetközi tudomány-technikai konferencia „BIOTECHNOLÓGIA, A VÍZ ÉS AZ ÉLELMISZEREK” Moszkva, 2008 03. 11-13.
    Előadás: „A határrétegvíz biológiai aktivitása”
  15. Tudomány-technikai konferencia „50 éves az interferon” Orosz Egészségtudományi Akadémia N. F. Gamalei Állami Egyetem Epidemiológiai és Mikrobiológiai Tudományos Kutatóintézete, Moszkva, 2007 11. 19-20.
    Előadás: „A határrétegvíz – potenciálisan új immunmoduláns és antivirális hatással”

    A kutatási eredményeket, publikációkat folyamatosan figyelemmel kísérjük, azokat megjelenésüket követően itt is hozzáférhetővé tesszük.